Áder János
köztársasági elnök és Pánczél Károly, a térség fideszes
országgyűlési képviselője részt vett a Savoyai-év programsorozat
záróünnepségén a ráckevei Savoyai Kastélyban
2013. október 18-án
2013. október 18-án
Áder János köztársasági elnök beszéde Ráckevén a Savoyai-év záróeseményén
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„Ez a fiatalember idővel azok közé kerül majd, akiket a világ nagy hadvezéreiként tisztelünk.”
Vajon mi mindent kell véghezvinnie annak, aki már huszonévesen ilyen elismerést kap?
A nevezett fiatalember, Savoyai Jenő rövid idő alatt elnyerte a dicsőséges babért, melyet Lajos badeni őrgróf jósolt neki. Nyert a harctéren, győzött a tárgyalásokon.
Egész Európa figyelhette hadászati tehetségét. Még Napóleon is e törékeny testalkatú, de annál határozottabb ember lépéseit tanulmányozta. Bátor és váratlan megoldásai, rendkívüli fellépése lenyűgözte mind a kortársakat, mind pedig a következő nemzedéket.
Munkáját nem befolyásolták érzelmei. Választott hazáért, választott uralkodóért harcolt. Talán éppen ez a választás adott neki elszántságot és szakmai tekintélyt, amellyel hathatósan védhette a birodalom érdekeit. Hűsége szilárd volt. Higgadtan, mindig az állam érdekét tekintve mérlegelte és hozta meg döntéseit. S hogy miként kapcsolódott össze a pengeeszű hadvezér és a gyönyörű Ráckeve sorsa?
Az uralkodó neki, a zentai győzőnek adta jutalmul Csepel szigetét a törökökkel kötött karlócai béke után. Feladatai vezették erre a tájra, katonai sikereinek köszönhette Ráckevét, ahol ma rá és Magyarországhoz fűződő kapcsolatára emlékezünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az évfordulók küldetése, hogy segítsenek feltárni a múltat, és történelmi emlékezettel gazdagítsák a jelent.
Bizony helyénvaló, hogy születése után 350 évvel úgy emlékezzünk Savoyai Jenőre, ahogyan élt: pontosan, hiteles képet festve róla.
Savoyai Jenő mindent az állam érdekéhez mért. Ha jogosnak ítélte, dicsérte a magyar könnyűlovasságot. „…tapasztalatból tudom – fogalmazott −, hogy a magyarok bátorságára és merészségére biztosan lehet számítani”. Ugyanakkor nem tudta elfogadni, ha a magyarok ezzel a tehetséggel az uralkodó ellen fordultak.
Magyarország sok tekintetben neki és hadászati lépéseinek köszönheti, hogy felszabadult a 150 éves török uralom alól. Újraindult az élet, benépesültek a feldúlt falvak, megkezdődött a sebek begyógyítása.
Új birtokosként Savoyai Jenő kastélyt építtetett egy a törökök után elvadult országrészben, ahol a saját megállapítása szerint Budától Eszékig nem lehetett találni egyetlen ép tetejű házat. Savoyai Jenő a török időben néptelenné vált Ráckevét választotta. Olyan helynek látta, ahol érdemes építeni. És épített, mert feladatának érezte az építkezést. Épített, mert szeretett értéket létrehozni. Kifinomult szépérzéke és kötelességtudata indította erre.
Szebbnél szebb palotákat építtetett – pedig élete legnagyobb részét a minden díszt és kényelmet nélkülöző katonai hadszíntereken és táborokban töltötte. Sosem a nagy műgonddal épült kastélyok szalonjaiból irányította csapatait.
Mindig ott volt, ahol a serege.
A puritán és gyakran romboló katonai lét ellensúlyaként örömét lelte az alkotásban. Ráckevét ugyanolyan figyelemmel terveztette, ahogy más palotáit. Az építész Johann Lucas von Hildebrandttól éppúgy elvárta, hogy különféle változatokkal álljon elő, és a terveket a hadszíntérre küldje, miként történt ez a bécsi Belvedere építésekor.
Az eredmény ma is Magyarország dísze, a barokk építészet remeke. Ráckeve ékessége.
„Ez a fiatalember idővel azok közé kerül majd, akiket a világ nagy hadvezéreiként tisztelünk.”
Vajon mi mindent kell véghezvinnie annak, aki már huszonévesen ilyen elismerést kap?
A nevezett fiatalember, Savoyai Jenő rövid idő alatt elnyerte a dicsőséges babért, melyet Lajos badeni őrgróf jósolt neki. Nyert a harctéren, győzött a tárgyalásokon.
Egész Európa figyelhette hadászati tehetségét. Még Napóleon is e törékeny testalkatú, de annál határozottabb ember lépéseit tanulmányozta. Bátor és váratlan megoldásai, rendkívüli fellépése lenyűgözte mind a kortársakat, mind pedig a következő nemzedéket.
Munkáját nem befolyásolták érzelmei. Választott hazáért, választott uralkodóért harcolt. Talán éppen ez a választás adott neki elszántságot és szakmai tekintélyt, amellyel hathatósan védhette a birodalom érdekeit. Hűsége szilárd volt. Higgadtan, mindig az állam érdekét tekintve mérlegelte és hozta meg döntéseit. S hogy miként kapcsolódott össze a pengeeszű hadvezér és a gyönyörű Ráckeve sorsa?
Az uralkodó neki, a zentai győzőnek adta jutalmul Csepel szigetét a törökökkel kötött karlócai béke után. Feladatai vezették erre a tájra, katonai sikereinek köszönhette Ráckevét, ahol ma rá és Magyarországhoz fűződő kapcsolatára emlékezünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az évfordulók küldetése, hogy segítsenek feltárni a múltat, és történelmi emlékezettel gazdagítsák a jelent.
Bizony helyénvaló, hogy születése után 350 évvel úgy emlékezzünk Savoyai Jenőre, ahogyan élt: pontosan, hiteles képet festve róla.
Savoyai Jenő mindent az állam érdekéhez mért. Ha jogosnak ítélte, dicsérte a magyar könnyűlovasságot. „…tapasztalatból tudom – fogalmazott −, hogy a magyarok bátorságára és merészségére biztosan lehet számítani”. Ugyanakkor nem tudta elfogadni, ha a magyarok ezzel a tehetséggel az uralkodó ellen fordultak.
Magyarország sok tekintetben neki és hadászati lépéseinek köszönheti, hogy felszabadult a 150 éves török uralom alól. Újraindult az élet, benépesültek a feldúlt falvak, megkezdődött a sebek begyógyítása.
Új birtokosként Savoyai Jenő kastélyt építtetett egy a törökök után elvadult országrészben, ahol a saját megállapítása szerint Budától Eszékig nem lehetett találni egyetlen ép tetejű házat. Savoyai Jenő a török időben néptelenné vált Ráckevét választotta. Olyan helynek látta, ahol érdemes építeni. És épített, mert feladatának érezte az építkezést. Épített, mert szeretett értéket létrehozni. Kifinomult szépérzéke és kötelességtudata indította erre.
Szebbnél szebb palotákat építtetett – pedig élete legnagyobb részét a minden díszt és kényelmet nélkülöző katonai hadszíntereken és táborokban töltötte. Sosem a nagy műgonddal épült kastélyok szalonjaiból irányította csapatait.
Mindig ott volt, ahol a serege.
A puritán és gyakran romboló katonai lét ellensúlyaként örömét lelte az alkotásban. Ráckevét ugyanolyan figyelemmel terveztette, ahogy más palotáit. Az építész Johann Lucas von Hildebrandttól éppúgy elvárta, hogy különféle változatokkal álljon elő, és a terveket a hadszíntérre küldje, miként történt ez a bécsi Belvedere építésekor.
Az eredmény ma is Magyarország dísze, a barokk építészet remeke. Ráckeve ékessége.
Tisztelt Ünneplők!
Savoyai Jenő nem hagyott hátra naplót, vagy más irodalmi testamentumot. Leveleiből viszont pontosan kiolvasható, mit gondolt a világról.
Az egyikben így fogalmazott: „Tudja ön, hogy miért tartom a magyar katonát olyan nagyra? Azért, mert a magyarban azt a páratlan tulajdonságot fedeztem fel, hogy nem kerül fáradságába azzá lenni, amivé akar.”
Ha ilyet gondolt a magyar katonáról, a magyarokról a történelem egyik legnagyobb stratégája, mi is elhihetjük mindezt magunkról. Ideje elhinnünk, hogy képesek vagyunk elérni céljaikat, ha élünk lehetőségeinkkel. Ha szeretjük mindazt, amit szülőhelyünktől kapunk. Ha tiszteljük és okosan használjuk, amit az előttünk járók tudása, a természeti és az épített környezet ad nekünk.
A Savoyai-év legfőbb eredménye, hogy itt, Ráckevén okot adott az együttlétre, az ünneplésre, a közös megemlékezésre.
Önök büszkék lehetnek a szép Duna-partra, városuk barátságos hangulatára, a kastély fenséges falaira. De annál is büszkébbek közösségükre, a magyar, szerb és német együttélés minden pompánál szebb hagyományaira.
A magyarországi műemlékek fontos kincseink, ahol sok-sok történelmi és kulturális érték összpontosul. Használjuk bölcsen az épületeket és a hozzájuk tartozó örökséget! Legyünk jó gazdái ezeknek a helyeknek!
Tisztelt Megemlékezők!
Őszintén remélem, a ráckeveiek következő generációinak sem kerül fáradságába – hogy ismét Savoyai Jenőt idézzem –
azzá lenni, amivé akarnak.
Úgy legyen!
Savoyai Jenő nem hagyott hátra naplót, vagy más irodalmi testamentumot. Leveleiből viszont pontosan kiolvasható, mit gondolt a világról.
Az egyikben így fogalmazott: „Tudja ön, hogy miért tartom a magyar katonát olyan nagyra? Azért, mert a magyarban azt a páratlan tulajdonságot fedeztem fel, hogy nem kerül fáradságába azzá lenni, amivé akar.”
Ha ilyet gondolt a magyar katonáról, a magyarokról a történelem egyik legnagyobb stratégája, mi is elhihetjük mindezt magunkról. Ideje elhinnünk, hogy képesek vagyunk elérni céljaikat, ha élünk lehetőségeinkkel. Ha szeretjük mindazt, amit szülőhelyünktől kapunk. Ha tiszteljük és okosan használjuk, amit az előttünk járók tudása, a természeti és az épített környezet ad nekünk.
A Savoyai-év legfőbb eredménye, hogy itt, Ráckevén okot adott az együttlétre, az ünneplésre, a közös megemlékezésre.
Önök büszkék lehetnek a szép Duna-partra, városuk barátságos hangulatára, a kastély fenséges falaira. De annál is büszkébbek közösségükre, a magyar, szerb és német együttélés minden pompánál szebb hagyományaira.
A magyarországi műemlékek fontos kincseink, ahol sok-sok történelmi és kulturális érték összpontosul. Használjuk bölcsen az épületeket és a hozzájuk tartozó örökséget! Legyünk jó gazdái ezeknek a helyeknek!
Tisztelt Megemlékezők!
Őszintén remélem, a ráckeveiek következő generációinak sem kerül fáradságába – hogy ismét Savoyai Jenőt idézzem –
azzá lenni, amivé akarnak.
Úgy legyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése