Közlemény
A képviselő
hamisan vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt közérdekű adat
eltitkolásával.
Schiffer András korábban
úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök a képviselő kérésére nem adta ki azokat
a közérdekű, így nyilvánosnak minősülő adatokat, amelyek a médiával és a
kommunikációval kapcsolatos feladatok elvégzésére kiírt közbeszerzésre
vonatkoznak.
Schiffer András közérdekű adattal visszaélés bűncselekménye miatt még 2012 novemberében feljelentést tett, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség bűncselekmény hiányában elutasított, mivel a Miniszterelnökség igazolta, hogy a kért adatokat határidőben megküldte a képviselőnek.
Ezzel egyidőben a képviselő bírósághoz is fordult s beperelte a Miniszterelnökséget. A Miniszterelnökség a bíróságot is tájékoztatta arról, hogy határidőben megküldte az adatokat. A Fővárosi Törvényszék most a pert jogerősen is megszüntette, mert világossá vált, hogy Schiffer András hazudott.

2013. február
15. 20:00
a Miniszterelnökséget vezető államtitkár
(Kormányzati
Információs Központ)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése